Dióhéjban az egyetlen esélyünk arra, hogy megelőzzük a hosszú aszályos éveket követő elsivatagosodást és mérsékeljük a klímaváltozást.
Az előző bejegyzésben megismertettelek a víz és növényzet hőmérsékletszabályzó szerepével, amit a Földi ökoszisztéma működésében képvisel, s azzal, hogy az ember hogyan avatkozott bele ebbe a finom rendszerbe, aminek következtében felborult a természetes egyensúly és lassan a feje tetejére áll a világ.
Megoldás pedig van! Ez pedig az egyensúly helyreállítására való törekvés. Egy nagyobb terület vagy térség vízegyensúlyának helyrereállításával, bizony már helyi szinten mérsékelhetjük az éghajlati szélsőségeket, ha pedig ez a gyakorlat és vízközpontú szemlélet be tud épülni globális szinten is, akkor képesek leszünk visszafordítani a klímaváltozást.
Vízmegtartó tájak – Water Retention Landscapes – létrehozása a leghatékony módja annak, hogy helyreállítsuk egy terület hidrológiai egyensúlyát, stabilizáljuk a mikroklímáját és visszaállítsuk egykori termékeny voltát. A fogalom és módszer kidolgozása Sepp Holzerhez osztrák permakulturistához köthető, aki több szakértővel együttműködésben először a Portugál Tamera elsivatagosodott, erodálódott területét alakította át újból termékeny oázissá az ott élők kérésére. Az emberi beavatkozás elsődleges célja az esővíz helyben tartása és a talaj újranedvesítése. Bármelyik táj alkalmas ilyen területek kialakítására, s ott ahol kevés csapadék esik vagy hosszú aszályos időszakok jellemzőek a létesítésük még inkább szükségszerű.
milyen a természetes vízegyensúly?
Vízegyensúly esetén az eső átitatja a humuszos talajt. Ez a hűvös, gyökerekkel behálózott szőnyeg, szivacsként magába szívja a vizet, időt hagyva ezzel, az alsóbb rétegekbe való beszivárgásnak. Egy egészséges humuszos talaj – például egy erdő talaja – 90%-os víztelítettséggel bír. A nedves talaj a Föld víztároló szerveként funkcionál. A felszín alatt különböző mélységekben raktározódik a víz hosszú-hosszú időkön keresztül, ahol megtisztul, új élettel és információval töltődik fel. Amikor az alsóbb rétegek megtelnek vízzel, akkor a víz forrásként a felszínre tör. Ezeknek a forrásoknak gyógyító erejük a gazdag információ és ásványianyag tartalmukban rejlik. Hidrológiai egyensúly esetén a víz folyamatosan áramlik a rendszerben. A földfelszín pufferként működik, képes egyszerre nagy mennyiségű vizet magába szívni és csak lassan engedni ki azt. Kiegyensúlyozza a száraz és esős időszakok közötti különbségeket.
Mára ennek a humuszos felső talajréteg nagy része – az azt védelmező növényzet híján – az eső által kimosódott és a sebes folyású folyókból a tengerekbe áramlott. Különösképpen az elmúlt évtizedben gyorsult fel ez a folyamat, az egyre több felszántott, takarás nélküli földterületek és beépítések hatására.
a víz visszatartása kulcsfeladat
Minél előbb vissza kell hoznunk a talajfelszínnek ezt a szivacshatását, anna növényzettel való takarásával és a csapadék területen történő raktározásával. A vizet három féle módon raktározhatjuk: a talajban, a növényzetben és felszíni nyílt vízként.
- A víz tárolása a talajban a humuszréteg újjáépítésével lehetséges. Az egészséges, nedves talajnak központi szerepe van az ivóvízkészlet újratöltésében, erdőtűz védelemben és a termékenységben. Természetes erdők létesítésével, bio-termesztéssel, komposztálással, tervezett legeltetéssel szisztematikusan növelhetjük a talaj humuszrétegét.
- A dús, egészséges növénytakaró jelentős hűtőhatást fejt ki és légkondicionáló képességgel bír, hűti és nedvesen tartja a talajt. Csak a hűvös talaj képes magába szívni az esővizet, így ha a föld melegebb mint az eső, akkor a víz elfolyik a felszínen és nem tud behatolni a talajba.
- A terepfelszín alakításával létrehozott övárkok, medrek, gátak a csapadék nyílt vízként történő tárolására alkalmasak. Ezek mesterséges vízzáró réteg nélkül kell, hogy épüljenek, így a nedvesség újra vissza tud szivárogni a talajba. Az ilyen emberi beavatkozás által létrehozott terepformák hatékony segítséget nyújtanak a természet gyógyulásához.
Nemcsak a szárazabb, kiegyenlítetlen klímájú területeken, de az esős vidékeken, a trópusokon is ugyanannyira indokolt az alkalmazásuk, ugyanis a sekély medrek az értékes humuszréteg visszatartásában is jelentős szerepet játszanak, ami akár egyetlen esős időszak alatt képes nyomtalanul eltűnni egy-egy erdőírtást követően. S, minthogy a víz már nem száguld nagy sebességgel, így megelőzhetők a földcsuszamlások is.
Csak akkor tudunk a vízzel együttműködni és megérteni, ha a megfelelő tisztelettel bánunk vele és élő entitásként kezeljük. Ha megfigyeljük a víz természetes voltát, útmutatást kapunk a tervezéshez. Hogyan áramlik? Milyen az ideális meder kialakítása? Hogyan változik a hőmérséklete? Mitől hullámzik vagy örvénylik? Ezen kérdések megválaszolása elengedhetetlen a sikeres terv elkészítéséhez. Öntisztuló tevékenységét csak akkor fejti ki, ha hagyjuk saját természeténél fogva, folyamatos mozgásban maradni: folyni, csobogni, örvényleni és a talajba szivárogni. A meder kialakítása és elhelyezése nem lehet ad-hoc és tetszőleges, néhány szabályt figyelembe kell vennünk a tervezéskor:
- Amennyiben lehetséges, a meder hosszanti iránya az uralkodó széliránnyal megegyező legyen, így a szél a víz felszínének mozgatásával apróbb hullámokat kelt. Oxigénnel töltődik, ami az öntisztulás folyamatának elengedhetetlen eleme. A szél és a hullámok apró szemcsék formájában szennyeződéseket szállítanak, amik a partmenti vízinövények kötnek meg és dolgoznak fel.
- Az ívekből és kanyarokból álló partvonal hol mélyebb, hol sekélyebb kialakítása szintén mozgásra készteti a vizet. Formája nem lehet egyenesen erőltetett, a természetben sem találunk ilyet. A part legalább egyik részét vízinövényekkel kell beültetni .
- A meder fenekét mély és sekély zónák alkotják. Az Így kialakuló különböző hőmérsékletek révén folyamatos a víz termodinamikai mozgása, amit az árnyékos partszakaszok még jobban elősegítenek. A különböző mikroklímáknak köszönhetően minden vízi élőlény megtalálja a számára megfelelő helyet.
A víztároló medrek kialakításához csakis természetes anyagokat használhatunk, többnyire a mélyebb rétegekben található agyagból kell a medret gondos tömörítéssel kialakítani. Ily módon tökéletesen tájba illeszkedő, természetes vízfelületeket alakíthatunk ki. Kis időn belül a partokon megjelenik az élet, a környező vegetáció pedg újra gazdagon el van látva vízzel. Az öntözéshez használhatjuk ezt a vizet, egyúttal garantáltan csökkenthetjük a mértékét, termesztéstől függően akár teljesen el is hagyhatjuk.
Összefoglalva, a vízegyensúly helyreállítását úgy érhetjük el a leghatékonyan, ha ötvözzük a fent említett módszereket, s nem csak a terepfelszínt módosítjuk, hogy alkalmas legyen a víz tárolására, hanem talajszerkezetet építünk, mulccsal és növényzettel takarjuk a felszínt, erdőket létesítünk. Ezek a módszerek mind-mind szoros kapcsolatban állnak egymással és az eredmény meghatványozódik, amikor együttesen alkalmazzuk őket. Hogy milyen módszereket érdemes a kiskertben alkalmazni és mire kell ügyelni, a következő bejegyzésekből kiderül.
Addig is mulcsozásra fel!